24
nov

Megnyílt a nevezés a 2022-es Föld Alatti Futásra!

Élményfutás karneváli hangulatban!

25
okt

Koló velünk, mi pedig érte futottunk október 23-án

Október 23. már hosszú évek óta nem csak az 1956-os forradalom és szabadságharc napja, hanem a Kolonics György Emlékfutásé is, melyet minden esztendőben Koló emlékére rendezünk meg a Kolonics György Alapítvány közreműködésével. Koló a kenuzás mellett a futásnak is hódolt, a Bécs-Budapest Ultramaraton utolsó, október 23-ai befutó szakaszát mindig Ő vállalta magára. Idén több mint kétezren választották programjuknak az Ötpróba

Tovább

6
okt

Hüttner Csaba: Koló futásban ugyanolyan szorgalmas volt, mint minden másban

Ha október 23., akkor Kolonics György Emlékfutás. A Nagy Sportágválasztó, a BBU Nonprofit Kft. és a Kolonics György Alapítvány idén is megrendezi a legendás kenusról elnevezett futóversenyt, amely sokkal inkább közösségi élmény, mint versengés. Koló futáshoz fűződő viszonyáról Hüttner Csabát, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát, Kolonics György egykori versenyzőtársát kérdeztük.

4
okt

Elmarad a Halloween Run

ELMARAD a Halloween Run, FELKÉSZÜL a Föld Alatti Futás!

30
szept

Elindult a nevezés a Kolonics György Emlékfutásra

Fuss a kenus legenda emlékére a Népszigeten!

18
nov

Válaszd az egészséget! Új rovattal jelentkezünk!

A SYNLAB Hungary Kft.-vel kötött együttműködés révén a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. alá tartozó weboldalaink új rovattal bővülnek, melyek rengeteg hasznos információt, tudnivalót, tanácsot szolgáltatnak majd főként a sportdiagnosztika és a sportdietetika terén. Az egészséges életmód kialakítása, az egészségmegőrzés felé nyitva az utánpótláskorúaknak, valamint szüleiknek, az amatőr, a szabadidő – és a profi sportolóknak is lehetőségük lesz cikkeink segítségével
Tovább
22
okt

Előzetes rajtszámátvétel a BBU Halloween Run-ra

Ezúton tájékoztatunk a BBU Halloween Run előzetes rajtszám átvételével kapcsolatos információkról. Kérjük, figyelmesen olvasd el!

20
okt

COVID-19 tájékoztató

Fontos szabályok betartására kérünk saját magad és társaid érdekében!

14
okt

Előzetes rajtszámátvétel a Kolonics György Emlékfutásra

Ezúton tájékoztatunk a Kolonics György Emlékfutás előzetes rajtszám átvételével kapcsolatos információkról. Kérjük, figyelmesen olvasd el!

13
okt

Újra megnyílt a jelentkezés a Kolonics György Emlékfutás 2 km-es távjára!

Örömhírrel szolgálunk, hiszen újra megnyitjuk a nevezést a verseny 2 km-es távjára. A biztonság az első, így, hogy még inkább eleget tegyünk ennek a feltételnek és emellett a nagy érdeklődésre való tekintettel további nevezőket tudjunk fogadni, kisebb módosításokat eszközöltünk a 2 km-es távot illetően. A legfontosabbak, hogy: változik a 2 km-es táv rajtjának helyszíne, mely közelebb kerül így a Budapest
Tovább