A novemberi mozis kampányunk után itt az újabb! Most ismét megéri használni a GeoGo applikációt, ha szeretsz mozizni: azon túl, hogy az egészséged hálás lesz minden egyes megtett kilométerért, még az új magyar sikerfilmet, a Futni mentem c. alkotást is megnézheted! Ha pedig már láttad, más filmet is választhatsz. Mit kell ehhez tenned? Az alábbiakban összefoglaljuk.
Ha október 23., akkor Kolonics György Emlékfutás. A rendezvény az Aktív Magyarország keretében támogatott, főszervezője a Kolonics György Alapítvány, lebonyolítója pedig a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. A legendás kenusról elnevezett Emlékfutás sokkal inkább közösségi élmény, mint versengés. Koló futáshoz fűződő viszonyáról Hüttner Csabát, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát, Kolonics György egykori versenyzőtársát kérdeztük még 2021-ben, a Kolonics György Emlékfutást
Három év után a valaha volt legnagyobb létszámmal tért vissza a Halloween Run, november 4-én, közel 2500-an ünnepeltük együtt a Halloween-t Kőbányán, a „Légy részese a varázslatnak!” fantázianévvel lezajlott ikonikus versenyünkön. Az elmaradhatatlan titokzatos pincerendszer mellett boszorkánykalapos érem, mézeskalács ízű Cerbona müzliszelet, nagykállói alma, VIWA vitaminvíz, változatos frissítés, számos ijesztő boszorkányos meglepetés várta a mezőnyt, minket pedig elárasztottak a lelkes,
Mutatjuk a november 4-i Halloween Run 2023 – Légy részese a varázslatnak! eseményünk befutóérmének és pólójának látványtervét!
A február 26-i FUNKY RUN eseményünkön már nagy sikerrel, sok-sok pozitív visszajelzés mellett debütált a Try Hard, így természetesen nem hiányozhat a HALLOWEEN RUN futamai közül sem!
HALLOWEEN RUN 2023 – Légy részese a varázslatnak!
Február 26-án több mint 1800-an búcsúztattuk együtt a hamisítatlan magyar farsangot a kőbányai pincerendszerben. FUNKY RUN – Keresd a fánkot az alagút végén! fantázianévvel nagyszerű hangulatban, ötletes jelmezekkel, egyedi fánkos pólóval, éremmel, hagyományos lekváros fánkkal a frissítőben, új versenyszámmal, sok-sok meglepetéssel földfelszín felett és alatt zajlott le az idei Föld Alatti Futásunk.
2023 augusztus 19. és 27. között rendezik Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot. A Szurkolói Klub kedvezménykuponnal 50%-os áron vehetsz jegyeket az atlétikai vb esti programjaira, délelőttönként pedig mindössze 2023 forintért csodálhatod meg a szuperhősöket.
Ha Föld Alatti Futás, akkor valami új, valami különleges, ha pedig valami új és különleges, akkor biztosan maradandó élmény! Fusd ki magad, légy része egy extrém akadályokkal teli futásnak a kőbányai pincerendszer izgalmas járataiban!
Itt a lehetőség, hogy ha megteheted, előre megvásárolhatsz egy nevezést a Funky Run futóversenyünkre és mi felajánljuk olyasvalaki számára, akinek minden vágya, hogy rajthoz álljon egy futóeseményen! Mi megvettük az első nevezést, csatlakozz hozzánk Te is!