KÖZLEMÉNY A KOLONICS GYÖRGY EMLÉKFUTÁSRÓL

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Mindenkit, hogy 2022. október 23-án, a hagyományos Kolonics György Emlékfutás ezúttal Közösségi futásként kerül lebonyolításra, irodánk, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Kolonics György Alapítvány szervezésében.

Közösségi futás lévén több, az utcai futóversenyekre jellemző szolgáltatást elhagyunk, mint:

  • nem lesz kijelölt és biztosított útvonal
  • nem lesz időmérés
  • nem lesz rajtszám
  • nem lesz befutóérem
  • nem lesz eseménypóló
  • nem lesz eredményhirdetés

A közösségi emlékfutásra elsősorban a kajak-kenus versenyengedéllyel rendelkező sportolókat várjuk, korlátozott számban van lehetőség a „sportágon kívülieknek” az indulásra, mely igényt e-mailben szükséges leadni az info@bbu.hu címre az alábbi adatokkal: név, e-mail cím, születési dátum, táv.

Azoknak, akik e-mailben adják le nevezési igényüket, az esemény napján (október 23.) és helyszínén (KSI Kajak-Kenu Vízitelep) a regisztrációs sátrakban szükséges majd kitölteniük és aláírniuk egy hozzájáruló nyilatkozatot, illetve átvenni egy az induláshoz feltétlenül szükséges karszalagot.

A távok az előző évekhez hasonlóan változatlanok: 2.4 km, 11.5 km, 21.1 km (egyéni és váltó).

A KSI Vízitelepén öltöző és mosdó az esemény napján igénybe vehető. Ruhatár és mobil wc-k nem kerülnek kialakításra/kihelyezésre.

 

Köszönjük a megértést!