Versenyszabályzat PDF Nyomtatás E-mail

A BÉCS- POZSONY- BUDAPEST ULTRAMARATON VERSENYSZABÁLYAI

1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

1.1. A rendezvény útvonalának biztosítását a rendőrség, polgárőrség, valamint a rendezők segítik. A verseny nem lezárt útvonalon halad, ezért a résztvevőknek kellő figyelemmel, körültekintéssel és a KRESZ szabályainak betartásával kell közlekedniük! Kiemelt figyelmet kell fordítani a verseny főközlekedési útvonalakon vezető szakaszain. A versenyt felvezető jármű a mezőny első futója előtt halad, azt megelőzni sem kerékpárral, sem görkorcsolyával nem lehet, mivel ezzel kivonja magát a biztosítás alól. A verseny biztosítása a felvezető jármű mögötti szakaszra vonatkozik!

1.2. A verseny során, a közutakon a versenyzők csak a menetirány szerinti jobb oldali útpályát, annak is, az útpadka felőli részét használhatják. Az úttest felező vonalának átlépése és azon való haladás nem megengedett!

1.3. Az akkreditálás során kiadott versenyzői rajtszámokat és a kísérőknek (gépjármű, kerékpár) biztosított kísérő rajtszámot, jelzést, teljes nagyságban kötelesek viselni, elhelyezni. Azon nem helyezhetnek el semmilyen feliratot, emblémát stb. Az egyéni versenyzők két rajtszámot kapnak, a két rajtszám közül a chippel ellátott rajtszámot a mellkason, míg a chip nélkülit a háton kell viselni. A csapatoknál a váltó tagok a saját rajtszámukat a mellkasukon, a váltó rajtszámot (amellyet váltáskor át kell adni) a hátukon kell, hogy viseljék.

1.4. A versenyzők kisérését ellátó gépkocsik részére kiadott un. kísérő rajtszámot kötelesek a gépjármű első és hátsó szélvédőjén jól láthatóan elhelyezni, mert csak ezzel jogosult a versenyszabályokban előírt formában történő kíséret ellátására. A kerékpárral kísérők, görkorcsolyások és kerékpáros túrázók a rajtszámot a ruhájuk hátoldalán kötelesek jól láthatóan elhelyezni és viselni. A versenyzők és túrázók gépkocsival történő közvetlen, folyamatos kisérése tilos! A kerékpárral történő közvetlen, folyamatos kisérés csak a versenyző mögött, illetve a frissítő átadása során mellette haladva megengedett. A gépjárműből történő frissítés csak a jármű, álló helyzetében megengedett. Ez esetben a megállás csak az adott útszakasz leágazásaiban, bekötőútjain, parkolókban, a váltóhelyeken kialakított várakozóhelyeken, illetve az út padkáján csak olyan formában engedélyezett, hogy a gépjármű az úttest felületét nem érintheti, a közúti forgalmat nem zavarhatja. A versenyzőket segítő, kísérő gépjárműveket a versenyzők biztonsága és a behajtást tiltó, vagy korlátozó közlekedési szabályok miatt bizonyos szakaszokon külön útvonalra tereljük. Ausztriában: a rajtot követő szakasz elején, kerékpáros úton, majd később, az un. „bor-úton”, valamint egyes váltóhelyek közelében. Szlovákiában: az első napi befutó előtti kerékpáros úton, a második napi rajtot követően az első váltóhelyig és annak közvetlen közelében; Magyarországon: Halászi községtől a kerékpárúton, a győri befutóig, a másnapi rajtot követően kerékpárutakon, váltóhelyek közelében, a harmadik napon Tata és Vértestolna között, továbbá az ötödik napon a félmaraton egész útvonalán. (Budakeszi-Budapest)

1.5. A napi rajtok előtt a versenyzőknek a versenyirodán meg kell erősíteni indulási szándékukat, a váltó csapatok vezetői pedig kötelesek leadni a csapat váltási sorrendjét, külön megjelölve a tartalékot.

1.6. A versenyigazgatóság és a zsűri tagjai, továbbá az orvosok és a pályán lévő gyúrók általi frissítési, ellátási és kezelési segítség a verseny teljes útvonalán minden versenyző és túrázó által igénybe vehető.

1.7. A verseny során chip-es időmérést alkalmazunk. Az időmérő chip a rajtszám hátulján 2 db. szivacs alatt található, ezt ne szúrd át a tűvel és ne távolítsd el. Vigyázz a rajtszámodra, hogy a chipek ne sérüljenek meg, ne tedd mosógépbe, ne hajtsd félbe, kerüld az erős elektromos és hőhatásokat. Az útvonalat keresztező vasúti sorompóknál tilos jelzés esetén az állóidőt kézi időméréssel rögzítik. A versenybíróság az egyes napi szakaszokra és a szakaszok váltópontjain limitidőt állapít meg. (A váltók saját járművel történő szállításából adódó problémákat, időcsúszást zsűri nem veszi figyelembe.) Egyéni futók esetében a limitidő lejártakor a versenyzőnek az aznapi szakaszt be kell fejeznie. A versenyt a következő napokon tovább folytathatja. Eredményét a rendezőség a teljesített össztávolság alapján ismeri el. Váltók esetében a limitidő lejártakor a versenyzőt a következő rajthelyre szállítják a szervezők, ahonnan a váltótárs csak a versenyző odaszállítását követően indulhat el. A limitidőt túllépő váltókat a rendezőség a teljesített össztávolság, illetve időeredmény alapján értékeli.

1.8. A versenyt véglegesen feladók kötelesek a rajtszámukat levenni, és a legközelebbi versenybíróval közölni a verseny feladásának tényét.

1.9. Azt a versenyzőt, aki a verseny során feltűnő felkészületlenséget árul el, a zsűri elnöke az orvossal való konzultálást követően a további versenyből kizárhatja.


2. A VÁLTÓVERSENY SPECIÁLIS SZABÁLYAI

2.1. A 4+1 és a 2 fős váltók versenyében női, és férfi, tagokból álló vegyes csapatok indulása megengedett, azonban elért eredményük a férfi kategóriában kerül értékelésre.

2.2. A csapatok által nevezett tartalék futó, az 1-4. nap valamelyikén köteles indulni. A versenynapi távjának teljesítése közben a tartalék futó csak közlekedési baleset esetén, az orvos véleményét követően a zsűri elnökének engedélye alapján állítható be. Amennyiben a versenyző futás közben megszegte a közlekedési szabályokat (pld. a menetirány szerinti bal oldalon fut, stb.), és ennek során érte baleset, úgy a tartalék futó beállítására nem kapnak engedélyt, így az aznapi verseny befejezésére kényszerülnek. Közlekedési baleset esetén a zsűri időjóváírást engedélyez az alábbi formában: baleset bekövetkezésekor a csapat telefonon értesíti a verseny orvosát (telefonszámok minden résztvevő számára biztosítottak), aki a jelentés időpontját rögzíti és azonnal a helyszínre siet, ahol meggyőződik a tényekről. Ezt követően tájékoztatja a zsűri elnökét, aki az orvos véleménye alapján dönt a tartalék futó beállításáról. Időjóváírásként az orvosnak történő jelentés időpontja és a zsűri elnökének engedélye közötti időt vesszük figyelembe.

2.3. A váltók tagjainak váltása a csapat rajtszám átadásával a kijelölt váltóhelyen történik. Úgynevezett előváltás kizárólag a 2.2 pontban foglaltak esetében és az ott leírt formában lehetséges. A szabálytalanul váltó csapatot a zsűri kizárja a versenyből.

2.4. A verseny ötödik napján a váltók tartalékembere is rajthoz állhat. A váltók aznapi eredményébe csapatonként a legjobb négy futó idejének összege számít.

2.5. A 2 fős váltók egymás közti váltására a csapat váltásra vonatkozó szabályok az irányadók azzal a kiegészítéssel, hogy az csak a második váltópontnál megengedett, mely megközelítőleg a napi össztáv felénél van.

2.6. Az un. buli futóknál a váltás bárhol megengedett a közlekedési szabályok betartása mellett az út szélén mások zavarása nélkül.

2.1.
A 4+1 és a 2 fős váltók versenyében női, és férfi, tagokból álló vegyes csapatok indulása megengedett, azonban elért eredményük a férfi kategóriában kerül értékelésre.


3. EGYÉB SZABÁLYOK

3.1. Az egész verseny során a verseny szabályaira vonatkozóan felmerülő kérdésekben, minden esetben a zsűri dönt.

3.2. Óvást benyújtani az egyes napi versenyekre vonatkozóan a zsűri elnökéhez a verseny zárási ideje után egy órával lehet. Óvást az egyéni versenyző személyesen, a váltónál a csapat vezetője nyújthat be. Az óvás díja 2000 Ft. Az óvásról a zsűri döntését legkésőbb a másnapi verseny megkezdése előtt 30 perccel írásban közli az érintettekkel.

3.3. A szervezőbizottság a napi szakaszok indításánál rajtsorrendet állit fel. Bécsben és Pozsonyban a korábbi év győztesei, az osztrák és szlovák versenyzők, a további napokon a versenyben élen állók indulnak az első sorokból. A kerékpáros túrázók, görkorcsolyázók, valamint a futók kerékpáros kísérői a napi rajtoknál csak a futók mögött indulhatnak. Az utolsó napi félmaratonon az előbbiekben említett egyéb kategóriák képviselői csak a futók mögött haladhatnak mindaddig, amíg a versenyzőket a közlekedésben zavarják. Az élboly versenyzőit semmilyen esetben nem előzhetik meg! A többi versenyző kikerülése is csak a futók maximális biztonságának garantálásával lehetséges és megengedett! A félmaratonon a versenyzők mobil frissítése és kisérése nem megengedett!

3.4. A verseny egész útvonalán a futók zavarásának kizárása miatt a kerékpáros túrázók és a kerékpáros kísérők csak a részükre kijelölt külön frissítőhelyeket használhatják, melyek nem azonosak a futókéval.

3.5. A szervezőbizottság a rendezvény folyamán a versenyzőkön illetékes szakemberek bevonásával doppingellenőrzést végeztethet.

3.6. A VERSENYEN ÉS A TÚRÁN MINDEN RÉSZTVEVŐ SAJÁT FELLELŐSSÉGÉRE INDUL! SEMMILYEN BALESET, SÉRÜLÉS BEKÖVETKEZÉSÉRT ÉS EGYÉB ANYAGI KÁRÉRT A RENDEZŐSÉG FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! EGYÉNI BIZTOSÍTÁS KÖTÉSE MINDEN INDULÓNAK AJÁNLOTT!


4. BÜNTETŐ SZANKCIÓK

4.1.
A versenyszabályok és a verseny biztonságára vonatkozó közlekedési szabályok megszegőit a zsűri az alábbi büntetésekkel sújtja:

A verseny és a közlekedés szabályainak megszegőit a zsűri az alábbi büntetésekkel sújtja:

a. Azonnali kizárás a további versenyből:
- vasúti átjáró tilos jelzése ellenére történő áthaladás
- közlekedési baleset alkalmával a csapat a zsűri vezetőjének engedélye nélkül hajtja végre az un. előváltást
- egyéb előváltás esetén
- a versenyző jogtalan előny megszerzése érdekében bárminemű közlekedési eszközön történő szállítása, utazása

b. 10 perces büntetőidő kiszabása alkalmanként az érintett versenyzőnek:
- kísérő jármű behajtása tiltott útvonalra vagy a forgalomirányítók tiltó jelzése ellenére (rendvédelmi és külföldi kísérő gépjármű esetében is)

- kísérő jármű: váltóhelyen, illetve az út szélén történő szabálytalan megállása,
tartósan a versenyző előtt, mellett vagy mögött történő haladása,
érvényes rajtszám nélküli kisérés, frissítés, illetve a rajtszámok a gépjárművön nem az előírt helyeken kerülnek elhelyezésre,

- a kísérő gépjármű vezetője szabálytalanul, menet közben a gépjárműből frissit,
- a kísérő kerékpáros nem előírásszerűen viseli a rajtszámot vagy anélkül kísér, illetve tartósan a versenyző előtt halad (szél fogás),
- a versenyző az úttest menetirány szerinti bal oldalán fut vagy nem a kijelölt úton halad,

4.2. Sötétedést követően az útvonalon még szint időn belül haladó futók és kerékpáros kísérők fényjelzést kötelesek viselni. (igény esetén a rendezők piros villogót biztosítanak)

4.3. A szabálytalanságokat elkövetők, illetve érintett versenyzők büntetése elsősorban a zsűri, a szervezők, rendezők és lebonyolítók észlelésére alapul. Más, a versenyben résztvevő sportoló bejelentését, erre irányuló óvást hitelt érdemlően, kétséget kizáróan kell bizonyítani.

4.4. Jelen versenyszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), illetve a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályai az irányadóak.

 

Felhasználóknak


Iratkozz fel!

Milyen évet írunk? (számmal!)
Név:
Mailcím

Támogatók

Online

  A BBU.hu oldalait jelenleg 7 látogató böngészi.