BBU 1. nap: Kozmann György "bravúrja"
2011. október 20. csütörtök, 11:03

Szerdán reggel elrajtolt a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton. A starthely, vagyis az Ernst-Happel Stadion sztárja a kétszeres olimpiai bronzérmes kenusunk, Kozmann György volt, aki a kajak-kenusok által verbuvált Bajnokok Csapatának története során először vezette a hosszú távú futóverseny mezőnyét.


Kozmann György bevállalós volt a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton első napján. A Bajnokok Csapatának első embere ugyanis úgy „kilőtt” a rajtnál, hogy elsőként hagyta el az Ernst-Happel Stadiont. „Igaz, utána Gyurit kis híján lélegeztető-gépre kellett tenni” – összegezte a vicces kamikaze taktika eredményét a világbajnok csapattárs, Csabai Edvin.

Persze Kozmann György rutinos futó, tréfa ide vagy oda, nem lőtte el az összes puskaporát már a kezdésnél, és tisztesen helyt állt a rárótt 20 kilométeres etapon. Őt egy 26 kilométeres szakasszal Csabai Edvin követte, majd jött a paratriatlonista Boronkay Péter, és világbajnok kajakosunk Beé István.

„Szegény Bécinek nem volt könnyű dolga, hiszen az utolsó szakaszra szétszakadt a boly, és meglehetősen magányosan, erős szembeszélben kellett futnia az utolsó közel húsz kilométert. Németh Szabi, aki ma szabadnapos volt, a segítségére sietett, ő kísérte Pityut az utolsó kilométereken” – mondta Csabai Edvin.


A csapat, amelynek tagjai többnyire evezéssel hangoltak rá az ultramaratonra, egyelőre szokja a kiképzést. A fiúk „nyalogatják sebeiket”, és próbálnak ismét megbarátkozni és néhány napig együtt élni a jól ismert fájdalmakkal és hólyagokkal a lábukon.

„A következő nap némi újdonságot hoz majd, hiszen már Rajkánál átlépjük a határt és 17 települést érintve a Szigetközben futunk végig” – mondta Csabai Edvin.

Forrás: www.mkksz.hu

 

Felhasználóknak


Iratkozz fel!

Milyen évet írunk? (számmal!)
Név:
Mailcím

Támogatók

Online

  A BBU.hu oldalait jelenleg 5 látogató böngészi.